Neptun kód Jelszó
Közraktár utca 4-6. C503. Telefon: 482-7241 Fax: 482-7255 Kezdőoldal Corvinus Egyetem Kapcsolat IN ENGLISH

Diplomácia és külgazdaság a gyakorlatban

A tantárgy a Külügyi és Külgazdasági Intézet (KKI) Nemzetközi
Tanulmányok Intézet által közösen szervezett kurzus. A KKI a Külgazdasági és Külügyminisztérium
háttérintézményeként folyamatosan szervez előadásokat, szemináriumokat és konferenciákat
külgazdasági és nemzetközi kapcsolatok témakörben, valamint szakmai tevékenységével hozzájárul
a magyar külpolitikai gondolkodás formálásához.
A tantárgy célja, hogy a hallgatók megismerjék az elemzői munkát és az intézet tevékenységét,
valamint gyakorlati formában is tudják alkalmazni az egyetemen szerzett tudásukat. A hallgatóknak
egy, az első alkalommal ismertetett rendszer alapján kell pontokat szerezniük a KKI rendezvényein
való részvétellel valamint egyéb egyéni vagy kiscsoportos munkákkal.
A KKI a szorgalmi időszakban átlagosan hetente legalább egy rendezvényt ki fog ajánlani a tantárgy
hallgatóinak, mely rendezvények közül a félév során legalább 11-en részt kell venniük, melynek
ellenőrzésére jelenléti ívet vezetünk. A rendezvények között lesz: Magyarországra látogató külügyi
és gazdasági vezetők előadása (általában angolul), saját szervezésű panelbeszélgetés aktuális
külgazdasági vagy nemzetközi témában, partner intézményekkel közösen szervezett
panelbeszélgetés, workshop vagy konferencia.
A rendezvények helyszíne általában a KKI székhelye (1016 Budapest, Bérc utca 13-15.), de külsős
(budapesti) helyszínek is előfordulhatnak.
A kiajánlott rendezvények között lesz legalább 11 magyar nyelvű, így aki nem beszél angolul, is
teljesíteni fogja tudni a tárgyat.
További pontokat lehet szerezni szorgalmi feladatokkal és órai munkával.

2018/2019 tanév, I. szemeszter

A tantárgy kódja:4VG32NAK63B
A tanóra száma:1x90 perc előadás
Kreditérték:3
Az oktatás nyelve:magyar
A tantárgy típusa:
Időpontja:csütörtök 19:10-20:40
Helye:C. 108.

Oktató:

Szalai Máté»

Letölthető dokumentumok: (bejelentkezésre szükség lehet):

dokumentum megnevezéseméretetípusa
Tantárgyi adatlap122 KBPDF dokumentum

© 2024 Budapesti Corvinus Egyetem, Nemzetközi Kapcsolatok Tanszék
1093 Budapest, Közraktár u. 4-6. V. em. 503. Telefon: (1) 482-7241 Fax: (1) 482-7255