A tantárgy oktatási célja és rövid tartalma A kurzus célja, hogy megismertesse a hallgatókat az Európai Unió átfogó együttműködési területei közül a bel- és igazságügyi kérdéskörrel. A félév során a hallgatók megismerik a politikaterület kialakulásának, formálódásának történetét és a folyamatot alakító tényezőket és érdekeket, mind a közösségi kereteken kívül, mind pedig azon belül. Az órákon sorra vesszük a bel- és igazságügyi együttműködés főbb területeit, úgymint belső és külső határvédelem, vízumpolitika, schengeni térség; rendőrségi és igazságügyi együttműködés és annak főbb területei, a szervezett bűnözés elleni harc; uniós adatvédelem; valamint bevándorlási és migrációs politika az EU-ban. Az egyes területek beható megismerése után a bel- és igazságügyi együttműködés jövőbeli trendjeinek vázolásával zárul a kurzus. Tantárgy felelős oktató A tantárgy oktatója A tantárgy jellege
- szak, , 2. év, 1. félév, kötelező
A tantárgy oktatási formája, heti idősáv 1x90 perc előadás Kurzus ebben a félében Ebben a félévben ebből a tárgyból nem indul kurzus.
|