A tantárgy oktatási célja és rövid tartalma A tantárgy célja, hogy szeminarizált formában megismertesse a hallgatókkal a hidegháború főbb fordulópontjait, különös tekintettel kerülnek órai feldolgozásra a diplomáciatörténet főbb dokumentumai, amelyek kellő betekintést kínálnak a kor meghatározó történelmi szellemiségébe. A dokumentumok és szerződések mellett a diplomáciatörténetet alakító főbb személyek emlékiratai is színesítik a kurzust. A főbb tárgyalásra kerülő témák: a német kérdés (első és második berlini válság), az osztrák államszerződés, a koreai háború, a szuezi válság, a délszláv válság stb. A hallgatók a félév során házi dolgozatot készítenek és előre megbeszélt témából referátumot tartanak. A tantárgy oktatója A tantárgy jellege
- Társadalomtudományi Kar, Nemzetközi tanulmányok szak szak, szaktárgy, 4. év, 1. félév, kötelező
- Társadalomtudományi Kar, Nemzetközi kapcsolatok szak szak, külügy főszakirány, 5. év, 1. félév, kötelező
A tantárgy oktatási formája, heti idősáv 1x75 perc szeminárium Kurzus ebben a félében Ebben a félévben ebből a tárgyból nem indul kurzus.
|